Ma délután Debrecenben megtartották az év első edzését, melyen a hazai élversenyzők is részt vettek.
Az edzés délután 4 órakor borús időben vette kezdetét, ám szerencsére az időjárás kegyeibe fogadott minket így megúsztuk csapadék nélkül. A pálya felülete kiváló volt, a száraz időjárásnak köszönhetően többször locsolni kellett. Az eseményt nagy érdeklődés övezte a szurkolók részéről, ez meglátszott a parkoló autók számán is, hiszen jócskán volt belőlük a lelátó mellett. Motorosokból sem volt hiány, hiszen motorra ült Tabaka József, Magosi Norbert, Benkő Roland, Tihanyi Sándor, Fekete Sándor, Tabaka Róbert, Szegvári Róbert, Pelei Csaba, Nagy Zsolt és Bárány Márk. A srácok a „nyomott idő” ellenére lelkesen motoroztak, mindössze egy – egy láncszakadás akadályozta néhányukat.
Mellettük motorra pattantak a klub junior versenyzői is a számukra kialakított oválon. A tél folyamán a klub növelte a 125 köbcentis gépparkját így immáron négy motor áll az utánpótlás rendelkezésére.
Aki esetleg lemaradt volna a mai edzésről, annak sincs oka az aggodalomra, hiszen március 28-án szombaton délután négy órától újra motorzajtól lesz hangos a Gázvezeték utcai salakaréna.
Néhány kép a szezonnyitó edzésről:
Néhány kép a szezonnyitó edzésről:






.svg.png)



