Holnap este egy új helyszínen a varsói nemzeti stadionban kezdődik el a 2015-ös Speedway Grand Prix sorozat. A viadal körül már rengeteg érdekességgel találkozhattunk, most tíz érdekes tényt közöltek a sorozat hivatalos honlapján.

1, Vasárnap kezdték a focipályát salakmotor pályává átalakítani, elsőként egy geo – textil burkolatot raktak a beton alapra, majd lefektették a szegélyt, és a helyére rakták a palánkot, még a salakréteg előtt.
2, 3500 tonna salakot hordtak a nemzeti stadionba.
3, A salak „vadonatúj” erre a versenyre, ám ugyanabból az angliai bányából szállították, ahonnan a cardiffi és a stockholmi pálya anyaga is kikerült.
4, 175 teherautónyi salakot vittek a nemzeti stadionba, melyet a főváros külvárosából hordtak be a belvárosba.
5, A pálya272 méter hosszú – hat méterrel rövidebb mint, a cardiffi Millennium Stadion pályája, és három méterrel rövidebb a stockholmi Friends Arena ováljától.
6, A varsói pálya kanyarjának dőlése 4,3 százalék. A kanyarok szélessége14 méter , míg az egyeneseké 10 méter .
7, A versenyzők nem bújhatnak el a nézők elől, hiszen ezúttal a pálya közvetlen közelében, a stadionon belül lesz a depó.
8, A két kanyarban egyaránt 120 –120 méter hosszan húzódik a légpalánk.
9, Amint véget ér a viadal, hozzálátnak a bontáshoz, és kedd estig végezni fognak vele.
10, A salak a közelben lesz tárolva a 2016-os varsói versenyig.
2, 3500 tonna salakot hordtak a nemzeti stadionba.
3, A salak „vadonatúj” erre a versenyre, ám ugyanabból az angliai bányából szállították, ahonnan a cardiffi és a stockholmi pálya anyaga is kikerült.
4, 175 teherautónyi salakot vittek a nemzeti stadionba, melyet a főváros külvárosából hordtak be a belvárosba.
5, A pálya
6, A varsói pálya kanyarjának dőlése 4,3 százalék. A kanyarok szélessége
7, A versenyzők nem bújhatnak el a nézők elől, hiszen ezúttal a pálya közvetlen közelében, a stadionon belül lesz a depó.
8, A két kanyarban egyaránt 120 –
9, Amint véget ér a viadal, hozzálátnak a bontáshoz, és kedd estig végezni fognak vele.
10, A salak a közelben lesz tárolva a 2016-os varsói versenyig.
forrás: speedwaygp.com





.svg.png)



