Anders Thomsen nyert, Mikkel Bech kiesett - m

Friss

Home Top Ad

Responsive Ads Here

Post Top Ad

Responsive Ads Here

2015. június 27., szombat

Anders Thomsen nyert, Mikkel Bech kiesett

Szombat délután a dániai Brovst városa adott otthont a junior Európa-bajnokság egyik elődöntőjének, melyen kettős dán siker született, hiszen Anders Thomsen nyert, míg honfitársa Mikkel B. Andersen a dobogó második fokán végzett. A harmadik helyet a svédek kiválósága Victor Palovaara szerezte meg.


A harmadik hely eldöntéséért különfutamot kellett rendezni, amely a fentebb említett svéd versenyző sikerét hozta, míg mögötte Nikolaj Busk Jakobsen végzett, aki így a negyedik helyen zárt összetettben. A futam részese volt még Jesper Scharff is, addig amíg ki nem zárták, ám így sem szomorkodhat, hiszen ötödikként kvalifikálta magát a döntőbe. A hatodik, s egyben utolsó továbbjutó helyért szintén különfutamot kellett rendezni, amely a svéd Joel Andersson sikerét hozta, aki honfitársát John Lindmant utasította maga mögé. 

Negatívum Mikkel Bech Jensen szereplése, hiszen a korábbi junior vb bronzérmes, s egyben a 2014-es junior dán bajnok nem tudta magát kvalifikálni az augusztus 29-én, Silkeborgban megrendezendő Európa-bajnoki fináléba. 

Végeredmény:
1. Anders Thomsen (Dánia) - 12 (0,3,3,3,3)
2. Mikkel B. Andersen (Dánia) - 12 (3,2,2,2,3)
3. Victor Palovaara (Svédország) - 10+3 (2,1,3,2,2)
4. Nikolaj Busk Jakobsen (Dánia) - 10+2 (2,R,3,2,3)
5. Jesper Scharff (Dánia) - 10+d (1,2,1,3,3)
6. Joel Andersson (Svédország) - 9+3 (3,3,1,0,2)
-----------------
7. John Lindman (Svédország) - 9+2 (2,2,2,3,d)
8. Mikkel Bech (Dánia) - 8 (3,1,2,2,t)
9. Rasmus Broberg (Svédország) - 8 (2,2,1,1,2)
10. Emil Groendal (Dánia) - 7 (t,0,3,3,1)
11. Tobias Thomsen (Dánia) - 7 (1,3,2,1,0)
12. Patrick Hansen (Dánia) - 6 (1,3,0,0,2)
13. Jiri Nieminen (Finnország) - 6 (3,1,0,1,1)
14. Kenny Wennerstam (Svédország) - 3 (0,1,1,1,0)
15. Glenn Moi (Norvégia) - 2 (1,0,0,0,1)
16. Espen Sundvor (Norvégia) - 0 (0,0,0,0,0)


Post Bottom Ad

Responsive Ads Here