
A tarnówiak már a viadal legelső futamában magukhoz ragadták a vezetést, ám a hetedik futamig egészen jól tartották magukat a vendégek, hiszen mindössze négy pont hátrányban voltak a vendéglátókhoz képest. Előnyüket folyamatosan növelték a hazaiak, ám három futammal a vége előtt a különbség még csak nyolc pontnyira rúgott. A 13. futamban bekövetkezett az első bukás, melynek elszenvedője Martin Vaculik volt, akit a startot követően Darcy Ward tolt meg, így a vezetőbíró diszkvalifikálta az ausztrál tehetséget. Az újraindított futam 5-1-es hazai sikert hozott, s a következő is hasonlóképpen alakult, így 16 pontra nőtt a tarnówi előny, s mivel az utolsó futam döntetlennel ért véget a különbség megmaradt, és a végeredmény 53:37 lett.
A hazaiak legjobbja Leon Madsen lett 12+1 pontjával, de jól teljesített még honfitársa, Kenneth Bjerre is, aki 12 pontig jutott. Megemlítendő még Martin Vaculik (11+2) és Janusz Kolodziej teljesítménye is, akik szintén meghatározó egyéniségei voltak a csapat győzelmének. Az Unia Tarnów zsinórban harmadik győzelmét aratta, így a tabella ötödik helyéről a harmadik helyre tornázták fel magukat.
A vendégek legjobbja a nemrégiben igazolt Darcy Ward lett, aki kizárása ellenére 14+1 pontot gyűjtött. Rajta kívül a csapat junior versenyzőjének, Krystian Pieszczek-nek a teljesítménye megemlítendő, hiszen 12+1 pontig jutott az ifjú pilóta. A többiek nem nagyon hozták azt, amit elvártak tőlük, s erős negatívum Andreas Jonsson 6+1 valamint Gregorz Walasek 2+1 pontja. A Falubaz Zielona Góra együttese ötödik vereségét könyvelhette el, ám 14 pontjukkal így is a rájátszást jelentő negyedik helyen állnak.
![]() | ![]() |
9. Martin Vaculik - 11+2 (3,1,3,2*,2*) 10. Artur Mroczka - 4+2 (2*,0,2*,0) 11. Kenneth Bjerre - 12 (3,3,1,3,2) 12. Leon Madsen - 12+1 (1,2*,3,3,3) 13. Janusz Kołodziej - 11 (3,3,3,2,-) 14. Arkadiusz Madej - 0 (0,0,0) 15. Ernest Koza - 3+1 (2,0,0,1*) | 1. Grzegorz Walasek - 2+1 (1,R,1*,0,-,F) 2. Krzysztof Jabłoński - 1 (0,1,-,-,-) 3. Andreas Jonsson - 6+1 (0,1*,1,1,2,1,-) 4. Jarosław Hampel - ZZ 5. Darcy Ward - 14+1 (2,2,2*,2,3,d,3) 6. Alex Zgardziński - 2+1 (1,-,1*,0) 7. Krystian Pieszczek - 12+1 (3,1*,2,3,2,0,1) |